Vadon

No, nem a Jani a reggeli rádióműsorból, aki a 4-es/6-os vili vonalán járja a világot, hanem A VADON, ami elnyelhet, megnyomoríthat, de magába fogadóan előre is segíthet az életben. A vadon csak a természettől teljesen elidegenedett, műkaját zabáló betonficsúr számára rémisztő hely. Mindenki más élve jöhet ki belőle – ha felkészült, valamint tiszteletben tartja a természet, és a saját teste jelzéseinek a szabályait. Érdekes volt összehasonlítanom magamban a 7 évvel ezelőtti Út a vadonba, és a mostani, Vadon című, egyaránt igaz történeten alapuló filmek rám tett hatását. Hét éve éppen a Caminora indulás előtt ért a főhős halálának a sokkhatása, az igen, ki kell szakadnom a társadalomból,  mennem kell, és az utamon vagyok üzenetével együtt. Az idei, megtisztulással végződő film üzenete számomra kettős: egyrészt megerősített benne, hogy igenis, le lehet tenni a múltban elkövetett hibáink/bűneink terheit, másrészt viszont szomorúan konstatáltam, hogy – ahogy a hősnő mondja – én is magányosabb vagyok itthon, a város zajában, családtagoktól, barátoktól “körülvéve”, mint amikor valóban egyedül, úton voltam. Nem éreztem ezt az égető fájdalmat a Camino kacskaringós, semmi közepén vezető, úttalan útjain, sem az Andok szakadékos, elmúlást lehelő völgyében, sem pedig a Karib-tenger elhagyatott tengerpartjain. Mindemellett persze jó lenne végre valahol OTTHON lenni. Ahol nem csak a saját gondolataim pattannak vissza a képtelen falakról.
Elmacskásodtam. Éppen ma 10 hónapos az életemet feldoromboló, a szürke ötven árnyalatában pompázó, lakótelepi fotelhőssé avanzsált vad fenség.

100 NAP: állítólag ennyi idő alatt nemcsak egy-egy szokást, de akár egy egész életstílust meg lehet változtatni. Elvileg ma kezdtem, míg mások már február 12-én belevágtak a kihívások teljesítésének kitartást próbára tevő nemes feladatába. Én megint belecsúsztam a majd holnap kényelmébe. Magyarázat persze mindig van: reggel még csak a nőiségem megnyilvánulásától hajlottam kétrét, estére már a megfázás is rázott rendesen. Az ÚT megvár, nyugtatom magam. Tudom, hogy csak az első lépést kell megtennem, utána a lábam már megy magától…